|
9.1. A kézbesítés általános szabályai
A szolgáltató a küldeményeket a feladó által megjelölt, a küldeményen, vagy annak kísérő okiratán feltüntetett címhelyen kézbesíti, kivéve ha a felek megállapodása, illetve a küldemény címzettje ettől eltérően rendelkezik. Amennyiben a küldemény kézbesítése sikertelen volt, a szolgáltató a küldeményen megjelölt címhelyen értesítést hagy. A szolgáltató azokat a küldeményeket, amelyekről a címzettet értesítés kézbesítésével tájékoztatja, a jogosult átvevő rendelkezésére tartja. A három napon belül át nem vett küldeményeket a szolgáltató visszaküldi a központi raktárba.
9.2. A címzett feladata
Az ingatlan tulajdonosának, illetve a címzettnek a feladata, hogy
a) kertes ház esetében a telek cím szerinti bejáratánál, többlakásos épületben, irodaházak, üzletházak és egyéb hasonló jellegű intézmények esetében az épület bejáratánál,
b) lakópark, ipari-park, gyártelep esetében a telek bejáratánál, portaszolgálatánál,
c) egyéb esetekben a címhely ajtaján gondoskodjék a címe elhelyezéséről (minimum házszám, emelet, ajtószám, lakásszám).
Az előző bekezdésben foglaltak nem mentesítik a szolgáltatót a szolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítésének megkísérlése alól, azonban a nem megfelelő cím miatti kézbesíthetetlenség esetén szolgáltató mentesül a kártérítési kötelezettség alól.
9.3. A kézbesítés helye
9.3.1. Házhoz kézbesítés
Sprinter Futárszolgálat Kft. belföldön minden küldeményt házhoz kézbesít.
9.3.3. Közvetett kézbesítés
A szolgáltató a küldeményt a címzett magánszemély helyett az adott címen muködő fegyveres szerv, büntetés végrehajtási és javító intézet, egészségügyi, illetőoleg szociális ellátást nyújtó intézet, szálloda, diák- és munkásszálló, üdülő és irodaházak, üzletházak esetében az üzemeltetőnek, postázónak, recepciónak kézbesíti.
A fenti pontokban felsoroltakkal jogszabály alapján a szervezet vezetője, vagy az általa a küldemények átvételére meghatalmazott személy részére – a közvetett kézbesítő által biztosított helyen – kézbesíti.
Nem kézbesíthető közvetett kézbesítonak az a küldemény, melynek közvetett kézbesítő részére történő kézbesítése ellen a címzett írásban tiltakozik.
A közvetett kézbesítő köteles a saját részére (alkalmazottai részére) érkező küldeményeket elkülönítetten kezelni és a címzettek részére a legrövidebb időn belül átadni.
9.4. Küldemény kézbesítése az átvételre jogosult részére
Jogosult átvevőnek a címzett, a meghatalmazott, a szóban megbízott, a helyettes átvevő és a közvetett kézbesítő minősül.
A szolgáltató minden küldeményt a jogosult átvevő részére kézbesít. A jogosult átvevő részére történt átadással a szolgáltató a szolgáltatási szerződést teljesítette.
Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéb szervezet (a továbbiakban együttesen: szervezet) részére címzett küldemény átvételére a szervezet vezető tisztségviselője jogosult. A szolgáltató a szervezet részére címzett küldeménynek tekinti azt is, ha a szervezet részére címzett küldemény címzésében a szervezet elnevezése mellett természetes személy nevét is feltüntették, vagy a küldeményen természetes személy neve és a szervezet – megnevezése nélkül – címe (levelezési címe) szerepel.
A címzetten kívüli jogosult átvevő a polgári jog általános szabályai szerint felel a küldemény címzett részére történő átadásáért.
9.4.1. A címzett
Sprinter Futárszolgálat Kft. a címzésre vonatkozó előírások szerinti címadatokon kívül a küldeményre feljegyzett egyéb adatokat nem köteles figyelembe venni. Sprinter Futárszolgálat Kft. nem vizsgálja, hogy a címhelyen nincs-e más azonos vagy hasonló nevű személy, aki a küldeményre igényt tarthat. Ha a küldeményre többen tartanak igényt, és emiatt a jogosult átvevő személyét illetően kétség merül fel, Sprinter Futárszolgálat Kft. a címzettet értesíti, aki dönthet a küldemény kiszolgáltatásáról. Ha a címzésben több címzett neve szerepel, a küldeményt a címzettek megnevezésének sorrendje szerint bármelyik címzettnek kézbesíteni lehet.
9.4.2. Meghatalmazott
A magánszemély címzett, a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéb szervezet vezetője, vezető tisztségviselője és a közvetett kézbesítést végző szervezet vezetője a küldemények átvételére az alábbi módon adhat: közokiratban, vagy a szolgáltató helyén az erre feljogosított alkalmazott előtt írásban, levélben a szolgáltatónak eljuttatva, e-mailen, vagy faxon, illetve telefonon illetve teljes bizonyító ereju magánokiratban.
Ha a meghatalmazó nem tud írni, a latin betut nem ismeri, vak, vagy az írásban egyéb, fizikai állapotában beállott változás következtében gátolva van, helyette és nevében – e minőségének feltüntetésével – két nagykorú tanú írja alá a meghatalmazást. A meghatalmazott személy saját meghatalmazási okiratán nem szerepelhet tanúként.
Azt a tényt, hogy a meghatalmazás hatályát vesztette a meghatalmazó, akadályoztatása, vagy a meghatalmazó halála esetén a meghatalmazott köteles a szolgáltatónál haladéktalanul bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából eredő károkért szolgáltató nem vállal felelosséget.
9.4.3. Helyettes átvevő
Ha a címzett nem tartózkodik a címben megjelölt helyen és nincs, illetőleg a küldemény címében megjelölt helyen nem található meghatalmazottja, továbbá a meghatalmazásban nem zárta ki a helyettes átvevonek történő kézbesítést, a küldemény – ha a címzett vagy a feladó az erre irányuló szolgáltatás igénybevételével másként nem rendelkezik – helyettes átvevőnek is kézbesíthető.
Amennyiben a címzett és a feladó ebben a tekintetben eltérően rendelkezett, a feladó rendelkezését kell irányadónak tekinteni.
A kézbesítés szempontjából helyettes átvevő lehet:
– a címhelyen tartózkodó 14. életévét betöltött közeli hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pontja];
– a házastárs és a testvér;
– az egyeneságbeli rokon;
– az örökbefogadott, a mostoha és nevelt gyermek;
– az örökbefogadó, a mostoha és a neveloszülő, valamint;
– magánszemély címzett esetén, a címhelyen tartózkodó bérbeadó, szállásadó;
– egyéb, a címen jogosan tartózkodó személy
– a hivatalosan jogosult átvevő felszámoló, végelszámoló.
A helyettes átvevőnek a fuvarlevélen aláírása mellett az átvételi jogosultságának jogcímét is fel kell tüntetnie. A szolgáltatónak a címhelyen tartózkodó és magát helyettes átvételre jogosultnak valló személytől a jogcíme igazolását nem kell kérnie. Ha a jogcím fennállásával kapcsolatosan a szolgáltatóban kétség merül fel, a jogcím közokiratba foglalt igazolását kérheti. Igazolás hiányában a szolgáltató a küldemény érkezésérol értesítőt helyez el.
9.5. A kézbesítés további szabályai
9.5.1. A személyazonosság igazolása
A jogosult átvevő személyazonosságát a küldemények átvétele előtt köteles igazolni. A személyazonosság igazolására csak érvényes okirat fogadható el.
A jogosult átvevő személyazonosságának igazolására az alábbi okiratok szolgálnak:
– személyazonosító igazolvány; személyi igazolvány, ideiglenes személyazonosító igazolvány,
– katonai igazolvány;
– tartózkodási engedély;
– letelepedési engedély;
– ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás;
– útlevél;
– 2001. január 1-jét követoen kiadott vezetői engedély (jogosítvány).
Meghatalmazott esetében a személyazonosság igazolására csak az az okirat fogadható el, melyben a meghatalmazott nevén kívül legalább egy olyan személyazonosság megállapítására alkalmas adat szerepel, melyet a meghatalmazás is tartalmaz.
A gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet vezetője átvételi jogosultságát cégkivonattal, cégmásolattal, nyilvántartásba vételt igazoló bírósági határozattal, gazdasági társaságok esetében létesítő okirattal és aláírási címpéldánnyal, egyéb szervezetek esetében létesítő okirattal, kinevezési okirattal (a kinevező által a kinevezésről adott igazolással), közgyűlési (taggyülési) jegyzőkönyvvel, vállalkozói igazolvánnyal vagy ezek közjegyző által hitelesített másolatával igazolhatja, előzetes bejelentéssel vagy a küldemény átvételekor. Idegen nyelvű okiratnak csak hiteles magyar fordítása fogadható el.
Sprinter Futárszolgálat Kft. az okiratok érvényességét és hatályosságát nem vizsgálja és a bemutatott okiratok közül a később kiállítottat veszi figyelembe.
9.5.2. Az átvétel elismerése
A küldemény átvételét az átvevő a kézbesítő okiraton a kézbesítés időpontjának feljegyzése után teljes nevének aláírásával köteles elismerni. Ezen kívül köteles olvashatóan, nyomtatottan is leírni a nevét és a státuszát (címzett, őr, portás, recepciós, stb.)
Ha magánszemélynek címzett küldemény átvételét nem a címzett ismeri el, az átvevő köteles a címzett és a közötte lévo kapcsolatot is jelezni.
A fenti módon megadott átvétel megtagadása esetén Sprinter Futárszolgálat Kft. a küldeményt – az ok feltüntetésével – visszaküldi a feladónak.
Az írni nem tudó, a latin betuket nem ismerő, a vak, vagy egyéb, a fizikai állapotában beállott változás következtében írásában gátolt címzettnek szóló könyvelt küldeményt írni tudó nagykorú tanú jelenlétében kell kézbesíteni. A tanú – e minőségének feltüntetésével – a küldemény átadásakor a kézbesítő okiraton saját nevét írja alá. A tanú és a címzett személyazonosságát a kézbesíto előtt igazolni köteles.
A kiskorú vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy részére érkezett küldeményt a címzett helyett a törvényes képviselőnek vagy a gondnoknak kézbesíti a szolgáltató. A törvényes képviselő vagy a gondnok e minőségét személyi igazolvánnyal, illetve jogerős hatósági határozattal, hatósági igazolvánnyal vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolhatja.
A címzett természetes személy elhalálozása, jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet megszűnése esetén a részére érkezett küldeményt a szolgáltató – az e tényekről történő tudomásszerzést követően – haladéktalanul visszaküldi a feladónak.
9.5.3. Visszavétel, visszaküldés
A tévesen kézbesített küldeményt, illetve tartalmát Sprinter Futárszolgálat Kft. köteles bontott állapotban is a téves kézbesítés tényének egyidejő rögzítésével visszavenni, a téves kézbesítéskor beszedett díjat visszafizetni, és a küldemény lezárása, valamint a korábbi téves kézbesítés tényének feltüntetése után annak szabályos kézbesítéséről gondoskodni.
Meghatalmazottnak, helyettes átvevőnek, vagy más közvetett módon nem kézbesíthető ép és sértetlen küldeményeket a Sprinter Futárszolgálat Kft. a kézbesíthetetlenségi ok feltüntetésével és a közvetítő aláírásával átveszi és azokat – a címzettnek történő újabb kézbesítés sikertelensége esetén – visszaküldi a feladónak.
Sprinter Futárszolgálat Kft. a szabályosan kézbesített utánvételes küldeményt nem veszi vissza, ha az utánvétel elszámolására vonatkozó okiratot már továbbította.
Ha a kézbesítés során a címzett vagy meghatalmazottja írásban úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem fogadja el, úgy azt Sprinter Futárszolgálat Kft. az átvételi határidők mellőzésével és az ok feltüntetésével visszaküldi a küldemény feladójának.
Amennyiben e személyek az írásbeli nyilatkozatot megtagadják, a szolgáltató e tényt a kézbesítési okiratra és a küldeményre feljegyzi.
Ha a küldemény Sprinter Futárszolgálat Kft.-n kívüli okból nem kézbesíthető, a szolgáltató azt – az ok megjelölésével – a küldemény feladójának visszaküldi.
9.6. A küldemény átadásának bizonyítása
SPRINTER Futárszolgálat Kft. elektronikus eszközt használhat az átadás bizonyítására. Ha ilyen eszközt használnak, a fuvaroztató elismeri és tudomásul veszi, hogy az átvevő nyomtatott neve és digitális képpel ábrázolt, vagy elektronikus úton biztosított aláírása az átvevő részéről vagy nevében bizonyítékul szolgál a csomag átadására, vagy a szállítmányban lévő csomagok számára és hogy az ilyen aláírás jól látható reprodukálása elegendő bizonyíték a csomagok átadására az átvevőnek. A Fuvaroztató kifejezetten lemond minden olyan jogáról, hogy megtámadja a kézbesítést bizonyító aláírás nyomtatott, vagy elektronikus adathordozón átadott (floppy, CD, DVD, egyéb digitális hordozó), vagy Sprinter Futárszolgálat Kft. honlapjáról letöltött, vagy megküldött (e-mail, fax) másolatának érvényességét azon oknál fogva, hogy a nyomtatott másolatot elektronikus eszközzel készítették és állították elo.
A csomagok átadása a címzett, vagy azon egyéb személyek aláírása ellenében történik, akikrol a körülmények alapján feltételezhető, hogy jogosultak a csomagok átvételére. Ilyen személyek mindenekelőtt a címmel azonos helyiségekben jelen levő személyek és a meghatalmazással rendelkezők.
A Címzett, vagy a Címzett felhatalmazása alapján a Feladó kizárólag írásos formában meghatalmazza Sprinter Futárszolgálat Kft.-t, hogy távollétében a küldeményét postaládába, kulcsos szekrénybe, egyéb helyiségbe kézbesítse, akkor köteles az átvételi elismervény helyett a fuvarlevélen átvételt helyettesítő gépkocsivezetői feljegyzést elfogadni és utólagos reklamációra nincs lehetősége.
9.7 Közremuködés a szolgáltatások ellátásában:
Sprinter a szolgáltatói szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez közreműködőt vehet igénybe. A közreműködői tevékenység körében a közreműködő a küldemények felvételét, feldolgozását, továbbítását és kézbesítését együttesen, vagy e résztevékenységek bármelyikét önállóan is végezheti.
Közreműködő a közreműködői tevékenységet Sprinter nevében, javára és felelősségére végzi.
|